Zsolttal tegnap Kakucson gyakoroltunk. Azzal keresett meg, hogy szeretne gyorsulni, mert a saját versenyautójával valaki 3mp-el gyorsabb volt mint ő. Ezt a különbséget sokallta, még úgy is, hogy az illető autóversenyző.
Szeretem az ilyen kihívásokat. Van konkrét cél, tudjuk majd objektíven is mérni a fejlődést.
A dolog végén pedig mindenki örülni fog. Reméljük. 🙂
Kerestünk is egy időpontot, ami mindkettőnknek megfelelt. Megegyeztünk, hogy egyelőre nem versenytechnikával fogunk gyakorolni, mert az üzemórás. Zsolt a lánya TT Roadsterével érkezett meg szállingózó hóesésben. Átbeszéltük, hogy ütemezzünk a napi programot, kapott kicsi feladatot és bemelegítettük az autót a pályán. Majd ment egy referencia menetet, hogy legyen mihez mérni a fejlődést.
Nem ez az első eset, hogy egyéni vagy csoportos oktatáson vagy eső vagy hó esik. Bár elsőre emiatt még senkinek nem láttam kicsattanó örömöt az arcán, de végül az volt a vélemény, hogy még jobb is hogy csúszott.
Gondolj csak bele, mennyit költenek a vezetéstechnikai pályákon arra, hogy csökkentsék a tapadást és alacsonyabb sebességgel megtörténjenek a megcsúszások, tapadásvesztések, aminek a korrigálását, aztán lehet gyakorolni.
Valójában itt is hasonlóról van szó. Hamarabb kapsz visszajelzést, ha valamit nem jól csinálsz.
Ennek szellemében telt el a majdnem 4 órás gyakorlásunk. Szerintem sokat csiszoltunk a technikán. Mármint Zsolt autókezelésén. Ez az időkön is meglátszott. Úgy, hogy a referenciaidő megfutásakor még nem volt teljesen nedves a pálya – mint a gyakorlásunk végén – 4 mp-et tudott faragni Zsolt a köridőből, úgy hogy a konzisztencia is sokat javult. Én ezt sokszor fontosabbnak tartom, hogy ne egy-egy kiugró jó idő legyen, hanem stabil, egymáshoz közeli idők körről körre. Az mutatja, hogy jó eséllyel megvan a ritmusa a pilótának, tudatosan azt csinálja, amit eltervez. Nem biztos, de jó eséllyel. 🙂
A foglalkozás végén, mindketten mosolyogva hagytuk hátunk mögött a hóesésben a kakucsi pályát.
Ma figyelem majd az online eredményeket, mert Zsoltinak versenye lesz.