Az első workshopot 2021. június 3-án tartottuk. Aznap 12 résztvevő próbálhatta ki a frissen megalkotott tematika szerint, mire lehet jutni egy fél napos gyakorlással Kakucson.
Remek visszajelzések voltak, prímán sikerült az első alkalom.
Azóta már 25 napot tartottunk. 2022-ben még a helyszínek repertoárja is bővült, a frissen átadott M-Ringen is voltak rendezvényeink. Több mint 140 résztvevő tanulta meg az alapokat, ami persze nem csak a versenypályán segít sokkal jobban uralni az autójukat, de talán itt a legélvezetesebb úgy gyorsan autózni, hogy nem vállalnak extra kockázatot a közúti forgalomban.
De a történet valójában nem 2021-ben kezdődött. Amióta az eszemet tudom, mindig vezetni szerettem volna. Nem vagyok egy világbajnok memóriával megáldott valaki, de arra emlékszem, hogy gyerekkoromban, milyen vágyakozva sétáltam bármelyik utcán a parkoló autók mellett. Akkoriban persze a Zsigulikat, Ladákat, Skodákat, Trabantokat bámultam és vártam, hogy egyszer én vezethessem.
Egész addig, amíg édesapám egyik barátjának nem lett egy Romet Pony-ja.Onnantól a motorozás érdekelt. Nem lehettem több mint 10 éves. Lassan teltek az évek. Végül gimis koromban kaptam az első motorom. Imádtam!
Nem csak a motort, hanem azt, ahogy éreztem magam, amikor rajta ültem. Nem (csak) közlekedési eszköznek használtam, hanem örömforrásnak. Bármi bajom volt, már mentem is motorozni!
Az autós vonal sem halt el szerencsére. Valamiért édesapám fontosnak tartotta, hogy legyen jogsim, amint lehet. Hát én nem voltam ellene! Ezúton is köszönöm neki.
Még emlékszem az első órára, amikor a Dagály utcába kellett mennem reggel, hogy én vigyem az autót a mostani Mol székház helyén lévő rutinpályára. Mert azt mondtam az oktatónak, hogy persze, vezettem már. Aham. Apámék sportegyesületének Barkasát. Legalább 10 percet. 🙂
Kicsit be voltam tojva, de nem ment rosszul. Talán azon az első úton még nem, de később az oktató rengeteget nyomkodta azt a régi buszok leszállásjelzőjéhez hasonló, utólag beszerelt gombot, ami elvette a gyújtást. Ő spórolni próbált az üzemanyagon, én meg szerettem a sebességet. 🙂
A húszas éveim közepén volt egy pár év, amikor nem volt motorom. Emlékszem egy MotoGp verseny ébresztette újra a vágyat, hogy kell motor. Emlékszem már akkor Rossinak drukkoltam, abban az évben lett 500 cc-ben világbajnok. Kenny Robertszel meccseltek, aki Suzukival lett végül második.
Nem valószínű, hogy emiatt, de végül egy 400 ccm Suzuki GSX-R -el kezdtem újra vadászni a kanyarokat. Előbb a közúton, aztán a versenypályán. A GSX-R maradt, csak már 600 SRAD volt.
Az első Hungaroringes pályázásom előtt olvastam egy beszámolót egy amatőr motorversenyről, ami annyira megfogott, hogy elhatároztam, ha csak egy verseny erejéig is, de ezt nekem is ki kell próbálnom.
A következő évben az egy futamból egy teljes szezon lett. Amit még 10 követett. Versenyeztem a GSX-R család minden tagjával 600, 1000, 750 sorrendben. Majd az utolsó két évben Ducatival, 1198 SP-vel és végül Panigale-val.
Jó eredményeim voltak, rengeteg versenyt nyertem, háromszor magyar bajnokságot is. Nem is érdekelt más, csak hogy nyerjek. Hogyan legyek gyorsabb.
Menjek mint az ATom. A motoros közösségben így ismertek, a sisakjaim dizájnja is erre épült.
Az egyik legizgalmasabb versenyemről itt találsz egy írást ha érdekel:
Amazonról amerikából rendeltem könyveket, hogy tanuljak. A motoros témában akkoriban nem volt nagy a választék, így rendeltem autóversenyzőknek szóló könyveket is. A pálya mellől és a gyorsabb versenyzőktől ellesett dolgok mellett próbáltam így is fejlődni.