Gábor pár éve boldog Mx-5 tulajdonos. 
Volt nálunk délelőtti workshopon, többször a délutáni rendezvényünkön. Szerette a délutáni alkalmakat, jól teljesített. 
De mindig maradt benne egy kis hiányérzet: hol tudna javítani, mi az a vezetési technika, amit nem ismer, vagy mi az, amit fejben változtatnia kell.
Egy nap, amikor úgy érezte, hogy a munkahelyi feszültség eluralkodik rajta, döntött. Kiszakad egy pillanatra. Belevág, hogy továbblépjen a fejlődésben: nagypályás tapasztalatot akart.
Felhívott és megbeszéltünk egy coaching programot. Tanulási tervet készítettünk, aminek része, hogy több alkalommal találkozunk majd és fokozatosan beautózzuk a nagyobb pályákat is.
Az első visszaszoktató alkalommal, amikor Kakucson találkozunk, láttam, hogy valami nem oké. Azt mondta stresszes. Azt feleltem, hogy ha így van, talán nem a legjobb ötlet gyorsan vezetni a pályán. De ő csak mosolygott, és azt mondta, hogy pontosan azért jön, hogy kikapcsoljon.
Már az első pár körben látszott, hogy Gábor számára a vezetés olyan volt, mint egy régi jó barát, akivel évek után találkozol újra. Az autóval szépen lassan felvette a ritmust. Én csak figyeltem és segítettem, ahogy egyre gyorsabbá vált a kanyarokban és magabiztosabban lépett a gázra.
Délután közepére az időjárás megváltozott és elkezdett esni az eső. Sokszor az eső elveszi az emberek kedvét. Gábornak inkább meghozta!
Ő meglátta a lehetőséget, hogy megtanulja a pályán az esőben vezetés fortélyait. A nedves pálya élesebb koncentrációt igényelt, és Gábor teljesen belefeledkezett a vezetésbe. Már nem gondolt a munkájára vagy a stresszre, csak arra figyelt, hogyan tartsa meg az autó egyensúlyát a csúszós úton.
Az utolsó menetben 39 kört mentünk egyhuzamban, ami jóval több volt a szokásos 13-15 körnél. Egy másik elszánt pilótával egymást kergetve köröztünk. Folyamatosan keresve a jobb tapadású íveket.
Amikor végül megálltunk, Gábor arca kipirult volt az örömtől és elégedettség tükröződött rajta. Mintha egy teljesen más ember ült volna az autóban.
Csak a vezetés öröme és a teljes koncentráció maradt.
A koncentráció megtanította, hogy a pálya nem csak az adrenalinról szól, hanem arról is, hogy minden figyelmeddel ott legyél. Ne a mindennapi feladatokkal foglalkozz. Egyfajta meditáció, ahol az autóval és a pályával való összhang visszaadta Gábornak a szabadság érzését.
Amikor elbúcsúztunk, Gábor azt mondta, hogy pont ezért jött, hogy teljesen kizökkenjen a mindennapos stresszből. És alig várja, hogy egy hét múlva folytassuk az Euroringen.
Én csak mosolyogtam, mert tudtam, milyen érzés, amikor szinte orgazmus utáni állapotban érzed magad egy teljes koncentrációt kívánó, intenzív autózás után.
