„Ki ez az állat?​”

A workshopra való jelentkezéskor, ki kell tölteni egy rövid kérdőívet. Egyik kérdésünk, hogy hol hallott rólunk a jelentkező. Pici visszajelzés nekünk, hogy milyen csatornán értük el.
Sanyi, az elmúlt hétvégi workshop egyik résztvevője ezt válaszolta:

Nem állat voltam, csak gyorsan értem körbe. Általában edzésnek használom az ilyen alkalmakat és tesztelünk vagy beállítást vagy mást. Ilyen eseményen próbáltuk ki először a gumimelegítő optimális használatát.

Egy tavaszi rendezvényünk délutánján találkoztunk már Sanyival, amikor egy ismerőséhez jött ki.
Már akkor beszéltünk arról, hogy szeretne jönni workshopra. Volt előtte viszont egy prioritás, esküvőre gyűjtöttek. 
Azóta megvolt az esküvő, így jöhetett az autózás! 🙂

Sanyinak volt korábban egy kicsúszása, pont Kakucson. Szerencsére nem sérült meg senki, “csak” az autó. Bár nem volt nagy az “esés” mégis sokba került a javítás. 
Nagyságrendekkel többe, mint a tréning ára. Jobb lett volna korábban ügyesedni és megúszni a balesetet. Nem én mondtam, ő maga. 🙂

A másik résztvevő Dávid volt. Ő rendszeres látogatója a pályanapjainknak. Benne is gyűlt gyűlt az elhatározás, míg végül augusztus végén jelentkezett. Neki nem volt ilyen negatív tapasztalata, csak úgy érezte, hogy magától már nem tud tovább fejlődni. Nem javul már a köridő. Így fogalmazta meg:
“Úgy érzem elértem oda, hogy magamtól már nem tudok gyorsabb lenni, de az autóból még lenne mit kihozni, ha tudatosabban vezetném.”

Mellettük még ismétlő alkalomra jött két korábbi workshopos hallgató. Ők kihasználták a forgalommentes pályát és kaptak újabb tanácsokat, hol lehet még picit javulni. Nagy dolgok ilyenkor nem feltétlen történnek. Újra felidézünk esetleg egy elfeledett elemet vagy kipróbálunk más ívet egy-egy kanyarkombinációban.

Az idő is remek volt. Nem volt hőség, de mégis jó körülmények között tudtunk autózni egész délelőtt. Ennek ellenére, mint mindig, most is figyeltünk a guminyomásokra és a pályán töltött időre is. Így kerüljük el a túlmelegedésből adódó gumikopást.

A résztvevők visszajelzéseit hamarosan postoljuk. Egyelőre próbáljuk begyűjteni! 🙂

Kövess minket a Facebookon és csatlakozz a csoporthoz!

Vezetéstechnika versenypályán – palyaautozz.hu

Hasznos autós tanácsok az inboxodba