Augusztus utolsó napjára esett a Szlalom Bajnokság következő, ötödik fordulója. A helyszín M-Ring.
Elsőre ez lehetne jó hír is. Itt sokat vagyunk az oktatások napjain.
De egyrészt nem versenytempóban megyek, ha épp vezetek és nem valaki mellett ülök. Másrészt nem a BRC-vel autózom. Pedig az lenne az egyedüli hasznos gyakorlás. Plusz, ilyenkor a rendező általában annyira extra nyomvonalat alakít ki, aminek nem sok köze van az eredeti nyomvonalhoz.
Ez most is így volt. Helyzeti előny nyista.
Annyiban készültünk azért a versenyre, hogy egy héttel korábban nyílt napon mentünk pár felfutást. Próbáltuk kicsit állítani az autót, erre a pályára. De pont a nyomvonal ismeret hiánya miatt, nem volt határozott irány, mire is kéne optimalizálni.
Tapasztalatgyűjtésnek jó volt.
Egész nyugisan indult a nap. Nem ment tönkre semmi, se előző nap, se ott reggel.
Szokatlan is volt! 😀
Szabadedzés. Ilyenkor random sorrendben mindenki mehet egy felfutást, hogy kipróbálja a pályát, az autót, meg a tapadást. Mivel kettőnk közül (Krisz a tulaj, a versenyzőtársam és köztem) én indultam a versenyen korábban, az edzést ő kezdte.
Ennek egy furmányos oka van. A rövid lábaim miatt át kell állítani kettőnk menetei között a pedáltávolságot. Ha így megyünk fel, egy szereléssel kevesebb.
Én ilyenkor az edzés végéhez közel szoktam felmenni. Amíg nem indulok megnézem a többieket. Ki hol fordul, hogy mozognak az autók.
Krisz körét látva azt kérdeztem tőle, hogy jók leszünk-e így? A depóhoz legközelebb lévő nagyívű balos kanyarban szemre túl sokat sodródott kigyorsításon.
Azt válaszolta, hogy legalább fordul.
Amit el szerettünk volna kerülni, az az alulkormányzottság. Volt már olyan setupunk, amikor a kevés első tapadás miatt, nem tudtuk gázzal fordítani az autót, mert folyamatosan tolta az orrát.
Egy hátsókerekes autónál, nem ezt szereted.
A fő riválisunk, Levi autója ehhez képest sokkal stabilabbnak tűnt. Majdnem mintha sínen ment volna. Üvöltő motorral alig sodródva lőtt ki abból a balosból.
Hát majd az idő megmondja, tényleg gyors volt-e.
Jött az én edzésem. Próbáltam én is megcsinálni, amit a bójákkal tűzdelt pályán kitaláltam, és kitapasztalni, hol mennyi tempó fér bele.
Nem éreztem rossznak, de az én köröm is látványosabb volt szerintem kívülről, mint ami a stopper ellen jónak számít.
Jött az első futam.
Most először indultam egyes rajtszámmal. Ilyen sem volt még!
Úgy érkeztünk erre a fordulóra, hogy én vezettem az abszolút pontversenyt. Második Krisz, alig 3 ponttal mögöttem, harmadik pedig a már sokszoros bajnok Bognár Martin.
Egy futam kihagyásával is negyedik Gyöpös Levi. Mindössze 14 pont elmaradással.
Ez azért fontos, mert a hetedik futam után, a legrosszabb eredményt minuszolják. Vagyis csak 6 futam eredménye számít majd.
Nekem és Krisznek is nyernünk kell, ha a végelszámolásnál is a toppon akarunk lenni.
Szóval ezzel az elhanyagolható nyomással a vállamon indultam az első rajtba.
Mentem, amit tudtam.
Niki mondta az időt. Ami jobb volt 4 mp-el, mint amit az edzésen Racebox-szal mértünk. Aztán jött Martin, majd Levi ideje. Sorban, ahogy mögöttem indultak.
Martin +2,2 mp, Levi egy tizeddel gyorsabb. Na ez még lehet jó!
A mezőny felénél van ilyenkor a többsofőrös autók másik pilótája, hogy legyen idő cserélni oda-vissza. Krisz idejére várni kellett.
Ő +1,5 mp-el futott be.
Közben jött a hír, Levi vitt két bóját. Az +4mp.
Itt azért meg nem éreztem, hogy hűdejó, bár első voltam.
Jött a második futam.
Nyilván az volt a terv, hogy javítok, mert tudtam hol van még benne pici.
Meg is próbáltam, viszont egy nagyívű balosban lesodródtam, nem tudtam időben gázt adni és a nagy tervekből három tizedes rontás lett.
Ezt a depóba gurulva láttam, pont látszott a kijelző, ahogy a visszavezető úton gurultam.
Azt már nem láttam, csak mondták, hogy Levi javítani tudott majdnem egy másodpercet. Még ez sem lett volna baj, csak hozzátették, hogy én viszont most vittem 2 bóját!
Na az baj! Nem csak a plusz 4 mp miatt, hanem mert nem éreztem! Még azt se, hogy közel lettem volna.
Hát a jó hír nem ilyen.
Az egyik bójaakadálynál volt egy trükkös megoldásom, ami miatt nem pont merőlegesen mentem át a bójakapun, hanem átlósan, hogy hamarabb és jobb szögben tudjak kigyorsítani. Kicsit beáldoztam előtte a tempóból, hogy többet nyerhessek.
Elsőre működött! 🙂
Krisz javított picit, de nem annyit mint szeretett volna. Úgy döntött, hogy puhít az autó hátulján, hogy ne legyen annyira ideges a hátulja.
Döntenem kellett, hogy az állítást nekem is változtassuk vagy ne. Úgy döntöttem, hogy próbáljuk ki!
Jött a harmadik, utolsó felfutás.
Gyorsulnom is kell és nem szabad bóját vinnem, különben kampeca.
Easy.
Támadj úgy, hogy védekezel.
Annyira a bójára koncentráltam – ahol egyébként menetenként 2x is át kellett menni -, hogy annak ellenére néztem vissza az egyiknél, hogy pontosan tudom, NEM SZABAD. Koncentrációt vesztesz és úgysem tudod visszaállítani.
Azt csak neked mondom el, hogy jobb oldalon voltam közelebb a bójához és a bal tükörbe néztem az első alkalommal. Igazi lúzerség a köbön!
De már ott, abban pillanatban tudtam, hogy ez hiba volt.
És lehet még ez a düh is hozzájárult ahhoz, hogy kimaradjon egy felváltás is. Biztos, ami biztos.
Az csak most, hogy írom a beszámolót, jutott eszembe, hogy valószínű gyerekkoromban valami ADHD szerűséggel diagnosztizálhattak volna, mert a mai napig brutális modon rossz az impulzuskontrollom. Lehet ez is benne volt.
De mindegy is a miért a verseny szempontjából.
Abból a szempontból nem, hogy eddig azért elég jó voltam az autóban való koncentrálásban. Íróasztalnál, munkában, vagy bárhol máshol egy katasztrófa, de motoron, autóban ahhoz képest ég és föld.
Szóval csupa nagybetűvel, tagolva, kiabálva írhatom fel magamnak, hogy NE NÉZZ A TÜKÖRBE B***MEG!!!
És van mégegy tanulság. Jobban kéne bíznom a saját tapasztalatban. A döntés, hogy én is változtassak a setupon sem biztos, hogy jó volt.
Az korábbi tesztelésnél már kijött Kakucson, hogy nekem jobban fekszik az orrosabb autó. Még akkor is, ha kicsit idegesebb. Krisznek jobban fekszik, amikor picivel stabilabb a kocsi hátulja.
Krisz javított is. Ment egy olyan időt, mint én elsőre.
Így a vége ez lett:
Amikor Levi édesapjának gratuláltam, mondta, hogy mi is jól mentünk. A plusz 3,6 mp az nem ezt mutatja, válaszoltam neki. Aztán volt egy mondata a gumikról.
Igen, mi is láttuk, hogy másképp mozog az autó. De technikai sportban ez is benne van.
Tanulságokat levonjuk.
Próbálunk jobb gumikat szerezni az utolsó két versenyre.
Mondtam már, hogy folyamatos tanulás ez az autózás? 🙂
És nem csak versenyzés szintjén!
A héten veszek részt egyébként egy újabb Driver Coach képzésen. Ez mondjuk nem az én vezetéstechnikám fejlesztéséről fog szólni, hanem hogy mégjobban tudjam átadni, amit tudok.
Ha jól számolok még így is maradt valami minimális pont előnyöm. A következő fordulót is az élről kezdem.
Tovább nem számolgatom az esélyeket, de érzésből is egyértelmű, hogy nyernem kell, ha nyerni akarok! – Ez nagy okosság, nem?! 😀
(az év végi összesítésre gondolok)
Neked mi volt a legutóbbi “nagy tanulságod”?