Szlalom OB 6. futam

Korai kelés. Még sötét volt. És már hűvösebb is. Ezért nem örülök az ősznek. Egy gyors időjárás csekkolás. Lesz-e eső? Milyen kerekeket tegyünk be?! Bár tulajdonképp mindegy, mert múltkor is a napos előrejelzés vitt félre. Nem vittünk csak slicket és leszakadt az ég. 🙂 
Minden bepakolva. Gumimelegítő, szerelőponyva, emelő, aggregátor, szerszámok, két kerékszett.

Elindultunk, nem pont akkor amikor terveztük, Kiskunlacházára az utolsó előtti Szlalom OB futamára.
Valahogy nem jött a versenyflow, pedig tét az volt bőven. Azzal, hogy az előző futamot megnyertem, maradt esélyem a PF4 kategória bajnoki címére. De ahhoz itt nem hibázhatok.

Megérkezés után, gyors gépátvétellel sikerült felzárkózni a többiekhez, akik már pályabejáráson voltak. Pont üres volt a sátor, lendületből álltam is be. 🙂 Micsoda mázli!
A kis csapatunk foglalt helyet, így volt hova letenni az autót a depóban. Innen is köszi érte!

Épp indultam volna pályát bejárni a nagy rohanásban, mert már csak negyed óra maradt, amikor összefutottam Ádámmal. Nyitásnak elmondta, hogy spriccel a fékcsövön a fékfolyadék. Majd nekem szegezte a kérdést, indulhat-e az én autómmal.
Mit mond ilyenkor az ember a versenytársának, aki egyben a kategória ellenfele? De baráti a viszony. Egyébként workshopos hallgató és tanítvány, tehát még gyors és ügyes is.
Igen! 🙂

Amíg rollerrel pályabejáráson voltam, Niki megcsinálta a regisztrációt. Ilyenkor meg lehet nézni a kitűzött pályát autó nélkül. Pályabejárás után kipakoltuk az autót, Ádámmal teamworkben átszereltük a kerekeket, felraktuk a gumimelegítőt.

A szabadedzés legvégén mentünk fel, hogy a gumi a legkevésbé hűljön ki a futamra. Igazából az elején kellett volna mennünk és visszaállni gumimelegítőre a futamig. De ebbe belebambultunk sok dolog miatt.

Az edzésre együtt mentünk. Ez nekem szokatlan volt. Én általában nem ülök be senki mellé edzőkörön és mellém sem ül senki (ennek az is lehet az oka, hogy az anyósülés általában kikerül 😂). Ha utasként mész, akkor is tanulod a pályát. Plusz egy tapasztalat, még ha nem is te vezetsz. Ez esetben Ádám az autót is tanulta, már mellettem ülve is.

A versenykedv kezdett megjönni a tapadás viszont nem! 😂 Mindketten azt éreztük, hogy csúszunk minden felé. A futamig 12 perc volt. Egy gyors döntés és már emeltük is az autót. Feltettük a másik, mintás kereket, amit eső esetére hoztunk. Megadtuk az esélyt, hogy az jobb lesz. Puha keverék, de keskenyebb. Egy korábbi próbánál nem éreztem jobbnak a slicknél.
Ha nem jön be, akkor két futamra még mindig vissza tudtuk volna tenni a slicket. 
Az eredményt 3 futam két legjobb ideje alapján számítják, így ez tűnt a helyes taktikának. Lehet már a Ferrarinál is így dönttöttek volna? 😀

A pálya technikás volt, sok bójával, visszafordítókkal és eltolt szlalom résszel. De, mindenkinek egyforma. 🙂 Ez a feladat.
A két visszafordítót edzésen megpróbáltam megint kézifékkel fordulni, mint Dunaújvárosban. A kézifék beállítása azóta sajnos elment és nem volt ott Máté, aki megcsinálta legutóbb. Így ezt a technikát dobtam.

A kerékcsere alatt, már kaptuk a barátoktól a tanácsot, hogy figyeljünk az elmelegedésre. Kettőnk felmenése között kéne hagyni kihűlni. Én a 7-es Ádám a 11-es rajtszámot kapta eredetileg. Na ez így nem volt jó. 
Gyors egyeztetés a verseny  szervezőivel és máris megvolt az engedély Ádámnak a mezőny közepéről rajtolni. 🙂

Lement az első futam. Érzésre nem volt rossz. A gumicserét egyértelműen jó döntésnek ítéltem. Ádám is megerősítette. Gumi marad.
Kategória első időt mentem. Niki nagy örömmel fogadott. Majd az én reakcióm után jött a “szokásos vád”, hogy én semminek nem tudok örülni. Majd örülünk a végén, ha lesz minek.
(Most így visszanézve, az eggyel magasabb kategória összes versenyzőjénél is jobb lett az időm. Azért ez tényleg nem volt rossz.)

Ádám simán hozta a harmadik helyet a számára szokatlan autóval. 6-7 másodperceket vert a kategória tavalyi bajnokára és egy formaautós versenyzőre is. 
A szuper az lett volna, ha megszorítja az én ellenfelemet, Kajári Ferencet, akkor könnyebb dolgom lenne.
De ezt a harcot nekem kellett megvívni, ez rendben is van így.

A második felfutásra megvolt a terv, hol fogok javítani. De ez nem sikerült. Sőt! Rosszabb időt mentem 1 tizeddel. Most nem az volt a baj, hogy nem tudtam megcsinálni amit kiterveltem, hanem nem volt jó mindenben a terv. Így javítottam a terven. 😀
Ádám is rontott picit az első idején, de magasan az üldözői előtt volt. 
Aki viszont jobbat ment az pont Kajári Ferenc volt. Az első futamban 1,5 mp -es előnyöm volt, itt már csak szűk 3 tized. Ez nem ért váratlanul. Ezért nem örülünk első futam után, ugye Niki? 😉

Ádám előnye a negyedikkel szemben viszont olyan stabilnak tűnt, hogy azt mondta nem kínozza tovább az autót. Volt félreváltása is, kímélni akarta a technikát. Köszi!

Közben jött kis felhő fölénk. A radarképet nézve láttuk, hogy még eső is lehet. Mintha nem lett volna elég dolog, amivel foglalkozni kell. De nem ez volt a fő izgalom, hanem hogy a harmadik futammal meg tudom-e tartani az előnyömet.

A bajnoki összetett pontállás miatt pont a kék Renault után rajtoltam. A rajtszámokat a bajnoki pontállás alapján osztják. 
A rajtban állva próbálj koncentrálni úgy, hogy az ellenfeled ott megy előtted. Elrajtol, távolodik, szlalomozik, megfordul, közeledik, szlalomozik, megfordul, megint távolodik, szlalomozik. Hoppp! RAJT! 🟢

A futamban sikerült megcsinálnom, amit elterveztem. Javítottam az első időmön is, majdnem fél másodpercet. Itt eldőlt a kategória győzelem. 
Abszolútban 6. időt mentem. Ennek már tudtam picit örülni. 🙂

Végeredmény kategória 1. abszolút 8. hely. 
Ádámmal együtt állhattunk a dobogón, 3. lett. Összetettben pedig a 13. helyen végzett.

Ádámnak gratulálunk az eredményhez, nagyon szép időt ment. Úgy, hogy először ült nemcsak az én autómban, hanem tudomásom szerint MX-5-ben is.
Nem könnyű feladat versenyhelyzetben úgy menni, hogy a lehető legtöbbet hozd ki magadból és egy számodra ismeretlen autóból, de úgy hogy lehetőség szerint ne hibázz.

Nekem már az utolsó forduló járt a fejemben. Ha jól számolok, egy pont előnye lesz a kategória éllovasának előttem. Tehát ott is nyernem kell. 🏎🚀🏁
Izgalom ott is lesz bőven. 🤯

Szurkolj! 🙂